Itt vagyok a nyár kellős közepén, Bécsben. Azon gondolkodom, hogy mennyire új ez és mit ad nekem, hogy itt vagyok, és *nem egy kéthónapos nászúton vagy épp egy egyhónapos elvonuláson. Három éve lesz, hogy ideköltöztem a városba. Ez pontosan a harmadik nyaram, de valójában egyszer sem töltöttem huzamosabb időt itt nyáron. *Állandóan utaztam hol rövidebb, hol hosszabb időre. Emiatt jógát sem tartottam. Idén most ez másként alakult, másként alakítottam. Itt vagyok, dolgozom, szolgáltatok, támogatok, tanítok, jógát tartok és itt, most tudom alakítani a jógaóráim rendjét, a studió életét úgy, hogy az optimális legyen. Figyelek és tanulok. 🙂
Örömmel tölt el, hogy nyáron is – tényleg – rendszeresen látogatjátok a FreshUp jóga óráit, ahogy jeleztétek is ilyen irányú igényeteket. Akiket pedig a nyár szorgos utazásai elmarasztalnak – nektek – biztosan erre van most szükségetek. Ezzel is minden rendben van. Visszatérve a saját tapasztalataimra, úgy látom, nyáron is szükség van a jógára. Hasonlóan az év többi időszakjához, impulzusok, ingerek folyamatosan érnek minket – engem is amúgy – sőt, valahogy a nyár még intenzívebb. Nemcsak a meleg miatt hordoz yang minőséget, hanem a sok jövés-menés, utazás, programozás is.
Mire van tehát szükségünk? Vigyünk egyensúlyt a nyári napjainkba (is)! Csempész bele yin minőséget. Jó olykor hűsölni, lassabb, nyugodtabb, lelassultabb mozgás végezni, elménket alacsonyabb üzemmódba kapcsolni. Erre alapozva a nyári jógaóráim lazábbak, passzívabbak, mélyebb tartalmúak; a yin órákon több a pihentető póz; a studió a kinti hőmérséklethez képest kellemes hűvössel vár, amiről fontosnak tartom elmondani, hogy nem légkondis levegő, hanem a passzív ház által megóvott, tudatosan végzett szellőztetés miatt valósulhat meg – és azért a jómagam tudatos ajtónyitogatása által. 😉
Újdonságok, extrák
- Jóga az Alte Donaun július 28. 9:30. Jógázni vízparton, és utána csobbanni? Jógázni úgy, hogy közben a vízpartot nézed, nem áll előtted senki, és az arcodba fúj a szél/szellő (meglátjuk mi lesz). Régi vágyam teljesül, kinn jógázunk egy stégen. Gyakorlás után pedig csobbanunk, piknikezünk, beszélgetünk fakultatív módon. Várlak téged is. Részletek
- Yin jóga keddenként: ez most nem teszt, csak augusztra vonatkozóan a csütörtöki yin átkerül keddre. Miért is? Egyrészt, mert úgy alakul az augusztusom, hogy minden hétvégén elutazom, és valahogy optimalizálni szeretettem volna. Gyertek tehát keddenként, tapasztaljuk meg milyen kedden yin jógázni.
- Online ingyenes jógák: ha már elutazom, attól még úgyanúgy végzek jógagyakorlást, amelyet kibővítem felétek és közvetítem nektek. Otthonomról az otthonotokba. Több próbálkozásom volt már, és valószínú lesz is, de nem adom fel. A technikának működnie kell, tanulok a hibákból és reméljük egyre jobb minőségben tudok a képernyőtökön is megjelenni. Íratkozz fel a youtube csatornámra, hogy kapj értesítést az új feltöltésekről. Az online órák rendje a “Bejelentkezés az óráimra” felületen. Ha tudom, hogy csatlakoznál, akkor küldök neked róla időben privát értesítést. Részletek
Táborok, elvonulások
- őszi ayurvédikus jógatábor szeptember 27-30. A tavaszihoz hasonlóan a táborban a napjaink életmódját az ayurvédára épülő alapelvek határozzák meg: jógát, étkezést, napirendet. Már lehet jelentkezni
- vipassana csend elvonulás november 7-11. Ez most több, mint egy nap csend. Igazi elvonulás a természetbe, önmagad belső világába, hogy a csend megnyisson újabb kapukat benned. Szeretettel várlak erre a fantasztikus élményszerzési lehetőségre. Már lehet jelentkezni
Előzetes szeptemberre
- jóga “basics” és jóga “fusion” gyakorlások egymásra épülő tematikával, kurzus formájában, hogy jobban el tudj mélyedni a jógagyakorlásban és a fejlődés útján magabiztosabb légy. Szeptembertől lehet a régen tett ígéreteket beváltani, a jóga rendszeres útjára állni. Részletek hamarosan a weboldalon és a hírlevélben.
- kis- és nagybabás jóga végre különválik
Kedvcsináló videók – Youtube
- jógatábor
- jógagyakorlás: gerincátmozgató
- recept: aranytej
További szép élményekben gazdag, kellemes nyarat Nektek!
Friss nyarat,
FreshUp Ági
